- Ki az a Harry Styles? – kérdezte Irina, és sejtelmesen mosolygott.
- Senki. – válaszoltam, és a dobozba rejtettem a leveleket az ajándékkal együtt.
- Hol ismerted meg?
- Kitty estélyén, egy igazi bunkó! Udvariatlan!
- Miért, mit csinált? – kíváncsiskodott Léna.
- Hát…
- Mondd már! Bennünk megbízhatsz!
- Megpróbált megcsókolni… - pironkodtam, majd a nővéreimre néztem. Megdöbbenten figyeltek, de egy apró mosoly volt a szájuk szegletében. – Min mosolyogtok?
- Elpirultál, tetszik neked!
- Ugyan lányok, ezt ti sem gondoltátok komolyan! – kínosan nevetgéltem, és felálltam a méretes szófáról. Az ablakhoz sétáltam, és kinéztem a téli Szentpétervárra.
- Mit írt a kísérőkártyán? – kíváncsiskodott Léna.
- Hogy bocsássak meg, és vétek lenne, ha ezért tönkremenne a bimbózó kapcsolatunk, ami persze nem is létezik! – nevettem fel – Valamint azt is írta, hogy ma este legyen a Kék kagylóban 8 órakor…
- Hát akkor nyomás öltözni, 6 óra múlt! – pillantott a faliórára Léna, és a szobám felé tolt.
- Ki mondta, hogy el akarok menni? – kérdezem ironikusan.
- Drága Húgom! Elmész, és nincs vita! Egy angol fiú, aki odáig van érted, és valószínű helyes is, ha fülig pirultál! Na indulás, válasszuk ki a ruhádat!
Harry Styles
8 órát ütött az óra, és mondanom sem kell rettentően izgatott voltam. Amikor megláttam Karinát nagyon letört volt, ezért próbáltam felvidítani egy tánccal, de a végén talán még szomorúbb volt, mint azelőtt. Ki akarom deríteni, hogy mi az, ami ennyire elszomorít egy ilyen csodás lányt, mint Karina Vronszkaja.
Már jóval elmúlt 8 óra, egészen pontosan 20 perccel. Fontolgattam, hogy elmegyek, mert elég megalázó volt fél órája ott ülni, úgy, hogy két teríték van az asztalon, de mégsem jött el a második személy.
Már a kabátomért nyúltam volna, ami a széken pihent, amikor befutott Karina. Az arcomon széles mosoly terült el, ő pedig kapkodta vette a levegőt, nyílván sietett.
- Elnézést a késésemért, jó estét! – mosolygott halványan, és a kezét nyújtotta . Előre hajoltam, és megcsókoltam jéghideg kacsóját, közben végig a szemébe néztem.
- Jó estét! Hideg a keze… Nagyon fázik? – hatalmas tenyereim közé zártam apró kezeit, így melengetve azt.
- Hagyja csak, itt meleg van, nem fogok megfázni. – húzta ki a kezeit az enyémek közül, és leült, mielőtt még kihúzhattam volna a székét. Nagyon hidegen viselkedett, rögtön a pincérnek intett, aki sietve jött hozzánk, hogy felírja a rendelést.
Az étkezés kínos csendben telt. Csak az evőeszközök, és a tányérok koccanása hallatszódott az asztalunknál. Mikor a desszertet is megettük a pincér elvitte a tányérjainkat.
- Köszönöm a vacsorát! – köszönte meg, majd ivott egy kortyot a vizéből.
- Igazán nincs mit. Már annak örültem, hogy eljött, és nem haragszik rám. – vigyorogtam, mire elkerekedtek a szemei.
- Ki mondta, hogy nem haragszom?
- Hát… azt gondoltam, hogy mivel eljött, már megenyhült a szíve.
- Csak nem akartam kihagyni egy ilyen pompás vacsoralehetőséget.
- Ó, hát akkor ez igen kínos.
- Ugyan Harry, csak vicceltem! – kacagott édesen, mire rámosolyogtam. Szemei vadul csillogtak, kacaja miatt kivillantak hófehér fogai. – Viszont sajnálom, de mennem kell, így is túl késő van már! – mondta, mire kissé elkomolyodott.
- Ugye hazakísérhetem? - ajánlottam fel.
- Csak ha nem akar majd újra megcsókolni! – komolyan rám nézett, kissé összevonta íves szemöldökeit.
- Nem garantálom! – vigyorogtam kacérul, mire csak egy szúrós pillantást kaptam. – Ugyan Kisasszony, mind a ketten egyedülállóak vagyunk, és szerintem nagyon is összeillünk!
- Egy szóval sem mondtam, hogy egyedülálló vagyok.
- Katyerina hercegnő nem ezt mondta!
- Fogja fel, hogy sosem fogok magára máshogy tekinteni! Fogadja el, és ne fusson felesleges köröket értem!
- Tehát másé a szíve? Kié? Mondja meg!
- Harry!
- Kérem! Mondja el mi történt! Hallgatok, mint a sír! Csak legalább az okát tudjam, amiért nincs esélyem önnél!
- Rendben.
- Tényleg?
- Igen, csak hallgasson már! – mosolyogva elhallgattam, mire ő nagyot sóhajtva belekezdett – A szerelmem tiszt volt a regimentben. Kicsit több, mint egy hete tudtam meg, hogy lelőtték, és belehalt a sérüléseibe. – Elfordította a fejét, én pedig elszégyelltem magam. Gyászol, én pedig a nyakán lógok a szerelmemmel…
- Nagyon sajnálom!
- Ez nem az ön hibája Harry! Ne sajnálja! Indulhatunk?
- Természetesen!
Vállára terítettem a bundáját, aztán a saját kabátom is felvettem, mire ő a bőrkesztyűjét húzta kezeire.
A séta csöndben telt, időt adott gondolkozni. Végig belekarolt a bal kezembe, a friss hó pedig ropogott a cipőnk alatt. Mikor megérkeztünk hozzájuk megálltunk a kapualjban, és csak csöndben álltunk.
- Hát megérkeztünk! – mosolyodott el, és elengedte a karom.
- Karina, kérem hallgasson rám. – szemembe nézett gyönyörű szemeivel, és elkomolyodott – Tudom, hogy most nagyon fáj önnek, hogy elveszítette a szerelmét. – megköszörültem a torkom, ezzel is időt nyerve – De az élet megy tovább! Én pedig küzdeni fogok a kegyeiért!
- Felesleges! – mondta hangját felemelve, és elfordult, próbált elmenni, de elkaptam a vékony csuklóját.
- Kérem Karina! Nem fogom feladni!
- Rendben.
- Találkozhatnánk? Mondjuk holnap?
- Igen.
- Kitaláltam valamit! Holnap 2 órakor itt leszek önért! Jó éjt! – megcsókoltam az arcát, majd hazaindultam a szállingózó hóesésben.
