Mikor reggel felvettem a ruhámat, és szalonképessé váltam szinte azonnal kopogtak a bejárati ajtón. Hallottam, hogy a személyzet egy tagja ajtót nyit, és betessékeli a vendéget. Ismerős hangot hallottam, ezért azonnal tükörbe néztem, és ellenőriztem a külsőm. Letipegtem a lépcsőkön, és a bejáratnál Annuskát találtam, Harry-vel az oldalán. Annuska engedelmet kérve kettesben hagyott bennünket, mi pedig a társalgóba mentünk, ahol leültünk a bársony huzatú fotelokra.
-Sajnálom a tegnapit, csak kissé váratlanul ért a látvány.
-Fátylat rá. Igazából tegnap miért is jöttél? - kérdeztem halvány, bizakodó mosollyal az arcomon.
-Látni akartalak.
-Ez hízelgő. - pironkodtam, mire szélesen elmosolyodott.
-Ezzel a Corvinnal van köztetek valami? Mert ha vele akarsz lenni, akkor nem tartalak vissza, neked kell döntened.
-Corvin és köztem az ég világon semmi sincs, csak a szüleink akarnak minket összehozni, de én ezt abszolút nem akarom, és meg fogom értetni a szüleimmel is. Az, hogy köztünk mi van-lehet az már más kérdés.
-Ez megnyugtató válasz. Akkor megmerem kérdezni, hogy lenne kedved-e elmenni korcsolyázni?
-Persze, mikor?
-Akár most?
-Azonnal jövök! - mosolyogtam, és felmentem az emeletre, és a folyosó utolsó ajtajához sétáltam, ami a szüleim szobájáé volt.
Néhányat kopogtam, mire Anya hangját hallottam az ajtó túloldaláról, miszerint bemehetek.
-Csak meg szeretném kérdezni, hogy elmehetnék-e korcsolyázni Harry-vel!
-Harry-vel? - kérdezte anyám, és összehúzta ívesen alakított vékonyka szemöldökét. - Mégis mikor?
-Hát éppen itt van, és arra most szeretnénk menni.
-Ugye tudod, hogy Corvin mit tervez a jövőtökről?
-Sejtem, de felesleges tervezgetnie, és nektek is. Sajnálom, de tudom, hogy nekem nem ő az igazi, és ezek mellett az igazi énje kiábrándító.
-Ó, akkor úgy gondolod, hogy a göndör fürtös, angyali mosolyú angol szívtipró az igazi, aki néhány héten belül visszautazik a szülőhazájába? - kérdezte cinikusan, és újra szembesültem azzal az igazsággal, hogy Harry csak átutazóban van itt. Akarom azt, hogy újra el kelljen veszítenem valakit? Mi van, ha Harry túl sokat jelent majd nekem? Miért érzem azt, hogy kezdek beleszeretni? Jobb lenne, ha még csírájában elfojtanám ezt az érzést, de egyszerűek képtelen vagyok erre. -Te is tudod, hogy ő is csak egy újabb csalódás lenne neked! Újra elveszíteni valakit Alekszej után nehéz lenne. Itt van Corvin, aki nem csak jóképű, de okos is! Mellette lehet jövőd! De emellett az angol fiú mellett nem lehet, mert Anglia messze van, és neki is vannak kötelességei, és sajnos el kell, hogy keserítselek: de neked is!
-Kérlek hagyd abba! Ne irányíts! Miért lettél ilyen? Amióta Alekszej.... Amióta Az történt megváltoztál! Mintha a kerítőm lennél, vagy mi a csuda!
-Alekszej tökéletes lett volna neked, ezért elfelejtettem Corvint, mert azt hittem, hogy minden rendben lesz! Erre a tervem összedőlt!
-Terved? Ne tervezd el az életem! Most pedig ha akarod, ha nem, elmegyek Harry-vel!
-Ha komolyan gondolod vele, akkor inkább haza se gyere! - mondta, és nagyon is komolyan gondolta. Könnyes szemekkel hagytam ott, és elmentem a korcsolyámért....
2013. április 4., csütörtök
2013. március 19., kedd
10. Rész
-Karina! Ma este vacsoravendégeink lesznek! - jött be Anya a szobámba kopogás nélkül.
-Kik? - kérdeztem.
-Tomilin gróf, és családja. Corvin, a fiúk is eljön! Apáddal már évek óta őt szánjuk neked! Jó családból származik, művelt, és nagyon jóvágású! Örülnénk, ha inkább vele töltenéd az időd, nem pedig arra az angol gyerekre pocsékolnád!
-Anya, megtennéd, hogy nem döntesz helyettem? Leköteleznél!
-Ne feleselj kisasszony! Nagyon jól mutatnál Corvin mellett, úgyhogy ma viselkedj úrinő módjára!
-Anya, ne válassz helyettem párt!
-Miért ne választanék? Az én szüleim is döntöttek helyettem, és milyen jól tették! Barátkozz össze Corvinnal, és ezen nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni! Készülődj! Azt a halvány rózsaszín ruhádat vedd fel, az kiemeli az alakod!
-Rendben. - mormogtam az orrom alatt.
Elegem van! Nem dönthetnek helyettem! Nem is ismerem ezt a fiút, és azonnal egy párként kezelnek minket, csak mert a szülők azt hiszik, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve? Kizárt, hogy vele legyek!
Félreértés ne essék, szeretem a szüleimet, nagyon is, de ez már sok! Úgy kezelnek, mint valami pólyást! Miért nem hozhatom meg a saját döntéseim? 18 éves vagyok, az Istenért! Szerintem már rég megjött a józan eszem, ahhoz, hogy eldöntsem, hogy kit kedvelek és kit nem. Az már pedig egy másik dolog, hogy ők ki mellett szeretnének látni. Igaz, nem ismerem Corvint, de nem lehetek vele egy pár, csak azért, hogy az ők hírnevük javuljon! Az kihasználás lenne. Azért remélem a szüleim nem gondolják azt is, hogy hozzámegyek feleségül. Az már tényleg több a soknál!
Felvettem a halvány rózsaszín ruhám, Annuska pedig ügyesen loknikat varázsolt a hajamba. Egy fehér, rózsaszínes fényű gyöngysort akasztottam a nyakamba a hozzá illő karkötővel és gyűrűvel. Mikor késznek nyilvánítottam magam a szoknyámat felhúzva mentem le a lépcsőn. A társalgóban Anya osztotta a parancsokat, Apa pedig odafent készülődött, mert az utolsó pillanatban esett haza a munkából. Az óra lassan hat órát ütött, mikor kopogtak.
Annuska ajtót nyitott, mi pedig a társalgóban vártuk őket. Egy sötét hajú férfi, és egy szőke hölgy lépett a szobába, nyomukban egy magas, szőke hajú fiúval, aki bizonyára Corvin. A kinézetével nem is volt gondom, tényleg jóvágású, és kifejezetten jóképű volt, de több oka is volt annak, hogy nem omlottam a karjaiba. Az első az volt, hogy a szüleim akaratát teljesítettem volna, és akkor életem végéig irányítanának. A második az, hogy még nem állnék készen egy kapcsolatra. A harmadik, a második okkal ellentétben még is volt valaki: Harry.
A vacsorát a szüleink végigbeszélték, néha Corvin is hozzászólt egy-egy témához, de én végig csöndben voltam. Nem tudok semmit olyan témáról, mint a politika, vagy épp az Egyesült Államok feltörekvő helyzete.
Az étkezőből visszatértünk a társalgóba, ahol a szülők le is pattintottak minket, az alatt a címszó alatt, hogy "felnőttek beszélgetése következik, menjünk szívjunk egy kis friss levegőt". Köszi Anya, Apa!
Így muszáj voltam kettesben lenni Corvinnal. Kihívtam a kapuhoz, ahol ő rágyújtott egy cigarettára. Igazából gyűlölöm a füstöt, de nem szóltam érte, ő nyugodtan szívta el a dohányt, közben pedig rólam kérdezgetett.
-És te? Mesélj magadról! Mi érdekel? Minek tanulsz?
-Idén végzek a Sorbonne egyetemen, Párizsban, így most is kihasználom, hogy szünetem van. A tanítás érdekel, de a szüleim rám erőltették az orvoslást. Nem mintha nem lenne jó dolog segíteni az embereknek, de szívesebben tanítanám a jövő generációját.
-Ez szép dolog, biztosan kitűnő orvos leszel majd! - mosolyodtam el, mire ő vigyorogva fújta ki a füstöt.
-Köszönöm! Nem fázol?
-Csak egy kicsit! - mondtam, mire levette a kabátját, és vállamra terítette. - Köszi, de igazán nem kell, te fogsz megfázni!
-Dehogyis! Maradjon csak! - mondta, majd fél karral átölelte a csípőm. Erre összevontam a szemöldökeim, és mielőtt még megszólalhattam volna valaki közbeszólt.
-El a mocskos kezekkel! Mégis ki a franc vagy te?
-Hé haver, nyugi már!
-Karina ki ez?
-Harry kérlek nyugodj meg! Ő a családunk egy barátja... - mondtam, de félbeszakítottak.
-Azt is említsd meg, hogy a szüleink azt szeretnék, hogy elvegyelek feleségül, és ha ez rajtam múlik meg is teszem!
-Igaz ez Karina? - kérdezte Harry, és az arcára volt írva, hogy mennyire csalódott.
-Mi? Igaz, de nem megyek hozzá! - tiltakoztam hevesen.
-Mi az, hogy nem? - kérdezte Corvin, és látszólag mérges volt.
-Mert nem is ismerlek! Harry te pedig kérlek nyugodj meg, és ne csinálj balhét!
-Nem balhézok, csak feldühít, hogy azt hittem, hogy alakul közöttünk valami, erre idejövök, mert látni szeretnélek, és mit látok? Hogy egy tök idegen pasi ölelget!
-Én ezt nem bírom! Corvin, köszi a kabátot, Harry te pedig menj haza, és ha lenyugodtál, akkor beszélünk, rendben? - mondtam, és visszaadtam a kabátot, aztán pedig köszönés nélkül mentem be a kapun.
Corvin persze követett a házba. Elsőre kedvesnek tűnt, de már abszolút nem. Ráadásul ő legyen a férjem? Kizárt!
Bementem a társalgóba, és megkértem Anyát, hogy jöjjön ki egy pillanatra, mert beszélnünk kell.
-Anya, nekem ez nem megy! Nagyon sajnálom, tudom, hogy ezzel csalódást okozok, de nem szeretnék Corvinnal lenni! Elsőre kedvesnek, és szimpatikusnak tűnt, de megváltozott róla a véleményem, úgyhogy kérlek ne erőltessétek rám! Szóval ha nem haragszol elköszönök a vendégektől, és felmegyek a szobámba!
-Ezt még megtárgyaljuk! Rendben menj!
Visszamentem, és elköszöntem a vendégektől, akik "igazán" sajnálták, hogy felmegyek. Corvinnal szándékosan kerültem a szemkontaktust, de nem érdekel mit gondol.
Az ágyam melegében arra gondoltam, hogy miért jött ide Harry? Tényleg látni akart? Ha igen, akkor ez nagyon kedves tőle... Talán valami fontosat akart mondani? Én pedig elküldtem! Istenem, mekkora marha vagyok!
-Kik? - kérdeztem.
-Tomilin gróf, és családja. Corvin, a fiúk is eljön! Apáddal már évek óta őt szánjuk neked! Jó családból származik, művelt, és nagyon jóvágású! Örülnénk, ha inkább vele töltenéd az időd, nem pedig arra az angol gyerekre pocsékolnád!
-Anya, megtennéd, hogy nem döntesz helyettem? Leköteleznél!
-Ne feleselj kisasszony! Nagyon jól mutatnál Corvin mellett, úgyhogy ma viselkedj úrinő módjára!
-Anya, ne válassz helyettem párt!
-Miért ne választanék? Az én szüleim is döntöttek helyettem, és milyen jól tették! Barátkozz össze Corvinnal, és ezen nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni! Készülődj! Azt a halvány rózsaszín ruhádat vedd fel, az kiemeli az alakod!
-Rendben. - mormogtam az orrom alatt.
Elegem van! Nem dönthetnek helyettem! Nem is ismerem ezt a fiút, és azonnal egy párként kezelnek minket, csak mert a szülők azt hiszik, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve? Kizárt, hogy vele legyek!
Félreértés ne essék, szeretem a szüleimet, nagyon is, de ez már sok! Úgy kezelnek, mint valami pólyást! Miért nem hozhatom meg a saját döntéseim? 18 éves vagyok, az Istenért! Szerintem már rég megjött a józan eszem, ahhoz, hogy eldöntsem, hogy kit kedvelek és kit nem. Az már pedig egy másik dolog, hogy ők ki mellett szeretnének látni. Igaz, nem ismerem Corvint, de nem lehetek vele egy pár, csak azért, hogy az ők hírnevük javuljon! Az kihasználás lenne. Azért remélem a szüleim nem gondolják azt is, hogy hozzámegyek feleségül. Az már tényleg több a soknál!
Felvettem a halvány rózsaszín ruhám, Annuska pedig ügyesen loknikat varázsolt a hajamba. Egy fehér, rózsaszínes fényű gyöngysort akasztottam a nyakamba a hozzá illő karkötővel és gyűrűvel. Mikor késznek nyilvánítottam magam a szoknyámat felhúzva mentem le a lépcsőn. A társalgóban Anya osztotta a parancsokat, Apa pedig odafent készülődött, mert az utolsó pillanatban esett haza a munkából. Az óra lassan hat órát ütött, mikor kopogtak.
Annuska ajtót nyitott, mi pedig a társalgóban vártuk őket. Egy sötét hajú férfi, és egy szőke hölgy lépett a szobába, nyomukban egy magas, szőke hajú fiúval, aki bizonyára Corvin. A kinézetével nem is volt gondom, tényleg jóvágású, és kifejezetten jóképű volt, de több oka is volt annak, hogy nem omlottam a karjaiba. Az első az volt, hogy a szüleim akaratát teljesítettem volna, és akkor életem végéig irányítanának. A második az, hogy még nem állnék készen egy kapcsolatra. A harmadik, a második okkal ellentétben még is volt valaki: Harry.
A vacsorát a szüleink végigbeszélték, néha Corvin is hozzászólt egy-egy témához, de én végig csöndben voltam. Nem tudok semmit olyan témáról, mint a politika, vagy épp az Egyesült Államok feltörekvő helyzete.
Az étkezőből visszatértünk a társalgóba, ahol a szülők le is pattintottak minket, az alatt a címszó alatt, hogy "felnőttek beszélgetése következik, menjünk szívjunk egy kis friss levegőt". Köszi Anya, Apa!
Így muszáj voltam kettesben lenni Corvinnal. Kihívtam a kapuhoz, ahol ő rágyújtott egy cigarettára. Igazából gyűlölöm a füstöt, de nem szóltam érte, ő nyugodtan szívta el a dohányt, közben pedig rólam kérdezgetett.
-És te? Mesélj magadról! Mi érdekel? Minek tanulsz?
-Idén végzek a Sorbonne egyetemen, Párizsban, így most is kihasználom, hogy szünetem van. A tanítás érdekel, de a szüleim rám erőltették az orvoslást. Nem mintha nem lenne jó dolog segíteni az embereknek, de szívesebben tanítanám a jövő generációját.
-Ez szép dolog, biztosan kitűnő orvos leszel majd! - mosolyodtam el, mire ő vigyorogva fújta ki a füstöt.
-Köszönöm! Nem fázol?
-Csak egy kicsit! - mondtam, mire levette a kabátját, és vállamra terítette. - Köszi, de igazán nem kell, te fogsz megfázni!
-Dehogyis! Maradjon csak! - mondta, majd fél karral átölelte a csípőm. Erre összevontam a szemöldökeim, és mielőtt még megszólalhattam volna valaki közbeszólt.
-El a mocskos kezekkel! Mégis ki a franc vagy te?
-Hé haver, nyugi már!
-Karina ki ez?
-Harry kérlek nyugodj meg! Ő a családunk egy barátja... - mondtam, de félbeszakítottak.
-Azt is említsd meg, hogy a szüleink azt szeretnék, hogy elvegyelek feleségül, és ha ez rajtam múlik meg is teszem!
-Igaz ez Karina? - kérdezte Harry, és az arcára volt írva, hogy mennyire csalódott.
-Mi? Igaz, de nem megyek hozzá! - tiltakoztam hevesen.
-Mi az, hogy nem? - kérdezte Corvin, és látszólag mérges volt.
-Mert nem is ismerlek! Harry te pedig kérlek nyugodj meg, és ne csinálj balhét!
-Nem balhézok, csak feldühít, hogy azt hittem, hogy alakul közöttünk valami, erre idejövök, mert látni szeretnélek, és mit látok? Hogy egy tök idegen pasi ölelget!
-Én ezt nem bírom! Corvin, köszi a kabátot, Harry te pedig menj haza, és ha lenyugodtál, akkor beszélünk, rendben? - mondtam, és visszaadtam a kabátot, aztán pedig köszönés nélkül mentem be a kapun.
Corvin persze követett a házba. Elsőre kedvesnek tűnt, de már abszolút nem. Ráadásul ő legyen a férjem? Kizárt!
Bementem a társalgóba, és megkértem Anyát, hogy jöjjön ki egy pillanatra, mert beszélnünk kell.
-Anya, nekem ez nem megy! Nagyon sajnálom, tudom, hogy ezzel csalódást okozok, de nem szeretnék Corvinnal lenni! Elsőre kedvesnek, és szimpatikusnak tűnt, de megváltozott róla a véleményem, úgyhogy kérlek ne erőltessétek rám! Szóval ha nem haragszol elköszönök a vendégektől, és felmegyek a szobámba!
-Ezt még megtárgyaljuk! Rendben menj!
Visszamentem, és elköszöntem a vendégektől, akik "igazán" sajnálták, hogy felmegyek. Corvinnal szándékosan kerültem a szemkontaktust, de nem érdekel mit gondol.
Az ágyam melegében arra gondoltam, hogy miért jött ide Harry? Tényleg látni akart? Ha igen, akkor ez nagyon kedves tőle... Talán valami fontosat akart mondani? Én pedig elküldtem! Istenem, mekkora marha vagyok!
2013. március 17., vasárnap
9. Rész
Reggel arra keltem, hogy a beáradó napfény melege cirógatja a bőröm. Hatalmasat nyújtóztam, majd kimásztam a puha franciaágyból. Levettem a szék karfájára készített, kölcsön kapott köntösöm, és felvettem. Kimentem a folyosóra, és a tölgyfa burkolaton hangosan csattogott a csupasz talpam.
Az ebédlőben Harry kortyolta a gőzölgő kávéját, és amikor meglátott letette a csészét a szintén tölgyfa asztalra.
-Szép jó reggelt! - mondtam, majd leültem vele szembe.
-Neked is Hercegnő! - mosolygott, mire én pironkodni kezdtem. Gyakran mondják, hogy hercegnő a rangom miatt, mint mindenki másnak is, de Harry szájából máshogy hangzott, talán máshogy is értette. - Ha megreggeliztél és felöltöztél indulhatunk.
-Rendben. - mondtam, és körbenéztem az ételekkel teli asztalon. A tányéromra tettem néhány finomságot, majd elmajszoltam őket. -Köszönöm a reggelit, azonnal jövök, csak felöltözök, aztán indulhatunk is.
-Jó, addig ellapátolom a havat a bejárónál. - bólintottam majd visszamentem a szobámba. Nehézkesen felvettem a fűzőm, ami most nem volt olyan szoros, mint amilyenre Annuska szokta fűzni. Felvettem a földet súroló ruhámat, és megigazítottam a hajamat.
Az előszobában felvettem a bundámat, majd kiléptem a hidegbe, ahol Harry-t láttam, ahogyan eltolja a szánig a havat. Éppen felé lépkedtem, mikor elvágódott a jégen. Kitört belőlem a nevetés, összegörnyedve kacagtam, mikor a lábamhoz csapódott egy hógolyó. A nevetéstől könnyes szemeimmel, mosolyogva pillantottam Harry-re, aki már a következő golyót gyúrta.
-Kinevetsz? - kérdezte játékosan.
-Igen! - mondtam, és én is gyúrtam egy hógolyót.
-Szóval játszani akarsz?
-Miért, te szeretnél? - mielőtt még válaszolhatott volna, vállon dobtam, és tovább kacagtam. Újra összegörnyedtem, majd arra eszméltem fel, és két erős kar kulcsolódik a derekamra, és felemelkedek. Styles a hóba fektetett, majd fölém kerekedett, és havat szórt rám, én pedig tovább kacagtam. Önelégült mosoly terült szét az arcán, pedig kár volt előre örülnie, mert magam alá gyűrtem, és lefogtam a kezeit. Kissé megszeppent, mikor közelítettem az arcommal.
-Sajnálom Harry, de én nyertem.
- Gyönyörű vagy. - mondta, mire abbahagytam a nevetést.
-Gyere Harry, induljunk! -mondtam, én pedig felpattantam. A szánhoz mentem, és gyorsan felszálltam, Harry pedig mellém csúszott.
-Indulhatunk! - mondta Styles a kocsisnak, mire megindult a szán. Fogaim összekoccantak a hidegtől, Harry pedig újra átkarolt, pont, mint tegnap.
-Köszönöm a tegnapot, és a mait is. Jól éreztem magam. - szinte suttogtam, és a vállára hajtottam a fejem.
-Örülök, hogy jól érezted magad. - megcsókolta a homlokom, majd csendben utaztunk tovább.
Mikor a házunkhoz értünk lesegített a szánról, majd a kapuig kísért.
-Megismételhetnénk. - suttogta, majd megsimította az arcomat.
-Valóban. - közeledni kezdtünk egymás felé, és mikor ajkaink már csak egy hajszálnyira voltunk egymástól Anya jött ki az ajtón, szinte szaladva.
-Karina! Hát te merre voltál? Halálra aggódtunk magunkat miattad!
-Nyugi Anya, itt vagyok.
-Jó napot Asszonyom. - Harry meghajolt, és megcsókolta Anyám kezét. - Harry Styles vagyok, Karina velem volt. Elnézést, hogy tegnap nem hoztam haza, de a hóvihar miatt nem tudtunk elindulni. Nagyon sajnálom!
-Többet ne forduljon elő! Natasa Vronszkaja vagyok! - mutatkozott be, majd felém pillantott. Viszlát! - hátat fordított mire én biccentettem Harry-nek, és követtem őt.
Odabent megcsapott a kandalló melege, és szinte éreztem, ahogyan kiolvadnak a végtagjaim.
-Hol voltatok? - kérdezte ridegen Anya.
-Hát az úgy volt, hogy körbenézünk a városban, aztán Harry házában eszünk, és jövünk haza, de mikor indultunk volna, láttuk, hogy hóvihar kerekedett, így nem tudtunk elindulni, ezért ott aludtam.
-Mostantól nem mész sehova, csak ha én tudok róla! Tudod te, hogy aggódtunk? Egész éjjel nem aludtunk!
-Tényleg sajnálom!
-Tudom, de most menj fel, és öltözz át, csupa hó vagy!
-Rendben. - mondtam, és tettem, amit mondott...
Az ebédlőben Harry kortyolta a gőzölgő kávéját, és amikor meglátott letette a csészét a szintén tölgyfa asztalra.
-Szép jó reggelt! - mondtam, majd leültem vele szembe.
-Neked is Hercegnő! - mosolygott, mire én pironkodni kezdtem. Gyakran mondják, hogy hercegnő a rangom miatt, mint mindenki másnak is, de Harry szájából máshogy hangzott, talán máshogy is értette. - Ha megreggeliztél és felöltöztél indulhatunk.
-Rendben. - mondtam, és körbenéztem az ételekkel teli asztalon. A tányéromra tettem néhány finomságot, majd elmajszoltam őket. -Köszönöm a reggelit, azonnal jövök, csak felöltözök, aztán indulhatunk is.
-Jó, addig ellapátolom a havat a bejárónál. - bólintottam majd visszamentem a szobámba. Nehézkesen felvettem a fűzőm, ami most nem volt olyan szoros, mint amilyenre Annuska szokta fűzni. Felvettem a földet súroló ruhámat, és megigazítottam a hajamat.
Az előszobában felvettem a bundámat, majd kiléptem a hidegbe, ahol Harry-t láttam, ahogyan eltolja a szánig a havat. Éppen felé lépkedtem, mikor elvágódott a jégen. Kitört belőlem a nevetés, összegörnyedve kacagtam, mikor a lábamhoz csapódott egy hógolyó. A nevetéstől könnyes szemeimmel, mosolyogva pillantottam Harry-re, aki már a következő golyót gyúrta.
-Kinevetsz? - kérdezte játékosan.
-Igen! - mondtam, és én is gyúrtam egy hógolyót.
-Szóval játszani akarsz?
-Miért, te szeretnél? - mielőtt még válaszolhatott volna, vállon dobtam, és tovább kacagtam. Újra összegörnyedtem, majd arra eszméltem fel, és két erős kar kulcsolódik a derekamra, és felemelkedek. Styles a hóba fektetett, majd fölém kerekedett, és havat szórt rám, én pedig tovább kacagtam. Önelégült mosoly terült szét az arcán, pedig kár volt előre örülnie, mert magam alá gyűrtem, és lefogtam a kezeit. Kissé megszeppent, mikor közelítettem az arcommal.
-Sajnálom Harry, de én nyertem.
- Gyönyörű vagy. - mondta, mire abbahagytam a nevetést.
-Gyere Harry, induljunk! -mondtam, én pedig felpattantam. A szánhoz mentem, és gyorsan felszálltam, Harry pedig mellém csúszott.
-Indulhatunk! - mondta Styles a kocsisnak, mire megindult a szán. Fogaim összekoccantak a hidegtől, Harry pedig újra átkarolt, pont, mint tegnap.
-Köszönöm a tegnapot, és a mait is. Jól éreztem magam. - szinte suttogtam, és a vállára hajtottam a fejem.
-Örülök, hogy jól érezted magad. - megcsókolta a homlokom, majd csendben utaztunk tovább.
Mikor a házunkhoz értünk lesegített a szánról, majd a kapuig kísért.
-Megismételhetnénk. - suttogta, majd megsimította az arcomat.
-Valóban. - közeledni kezdtünk egymás felé, és mikor ajkaink már csak egy hajszálnyira voltunk egymástól Anya jött ki az ajtón, szinte szaladva.
-Karina! Hát te merre voltál? Halálra aggódtunk magunkat miattad!
-Nyugi Anya, itt vagyok.
-Jó napot Asszonyom. - Harry meghajolt, és megcsókolta Anyám kezét. - Harry Styles vagyok, Karina velem volt. Elnézést, hogy tegnap nem hoztam haza, de a hóvihar miatt nem tudtunk elindulni. Nagyon sajnálom!
-Többet ne forduljon elő! Natasa Vronszkaja vagyok! - mutatkozott be, majd felém pillantott. Viszlát! - hátat fordított mire én biccentettem Harry-nek, és követtem őt.
Odabent megcsapott a kandalló melege, és szinte éreztem, ahogyan kiolvadnak a végtagjaim.
-Hol voltatok? - kérdezte ridegen Anya.
-Hát az úgy volt, hogy körbenézünk a városban, aztán Harry házában eszünk, és jövünk haza, de mikor indultunk volna, láttuk, hogy hóvihar kerekedett, így nem tudtunk elindulni, ezért ott aludtam.
-Mostantól nem mész sehova, csak ha én tudok róla! Tudod te, hogy aggódtunk? Egész éjjel nem aludtunk!
-Tényleg sajnálom!
-Tudom, de most menj fel, és öltözz át, csupa hó vagy!
-Rendben. - mondtam, és tettem, amit mondott...
2013. március 16., szombat
8. Rész
Sajnálom, hogy sokáig nem volt rész, de rengeteg dolog összejött, és nem tudtam írni, de most végre befejeztem a részt! Remélem tetszik majd! Egyébként itt van az a zene, ami megihlette ezt a részt! :) Imádom! http://www.youtube.com/watch?v=H2-1u8xvk54&list=LLzaQXJOAVZOtDZcA3qs9fgg
Komizzatok :)
puszi :*
Odakint hatalmas hóvihar kerekedett, mire indultunk volna haza. Az ajtót szinte teljesen eltorlaszolta a felgyülemlett hó. Kétségbeesetten néztem, ahogy a szél egyre jobban fújja a havat.
-Haza tudunk így menni? - kérdeztem, és végigsimítottam a karomra hajtott bundámon.
-Nem hiszem, legalább mínusz 30 fok van, ha nem több, ráadásul besötétedett, és eléggé messze is vagyunk. Mire hazaérnénk megfagynánk.
-Akkor most mi lesz? A szüleim és a testvéreim már biztosan keresnek.
-Az éjszakára muszáj lesz itt maradnod, reggel amint felkelünk már indulunk is, ha jobb lesz az időjárás. A nővéred pedig tudja hol vagy, nem? Majd ő biztosan tájékoztatja a szüleid.
-De biztosan aggódni fognak.
-De most úgy sem tudunk mit tenni, itt kell maradnunk, reggel hazamegyünk, jó? - végigsimított a vállamon, és magához ölelt, amitől azonnal biztonságban éreztem magamat.-Szólok Ányának, hogy szerezzen neked tiszta ruhákat, és készítsen neked meleg fürdővizet. Egy forró fürdőtől majd megnyugszol. Van egy vendégszoba, ott nyugodtan aludhatsz!
-Köszönöm Harry! - mosolyogtam.
-Menj ülj le a nappaliba, azonnal megyek! -bólintottam, és tettem amit mondott. Leültem a kanapéra, ami a kandallóval szemben volt. A tűz melege finoman cirógatta a bőrömet, majd egy idő után már szinte sütött, ezért megdörzsöltem a égő pontot, ami a karomon volt.
Amikor nyitódott az ajtó azonnal odafordultam, és Harry-t láttam bejönni.
-Kész a fürdő, Ánya pedig talált néhány ruhát, amit még a nővérem hagyott itt. Remélem megfelel.
-Ó, persze köszönöm. Akkor megyek is. - mosolyogtam, majd elindultam egy irányba. - Merre is kellene menjek? - nevettem el magam, mire Harry is szélesen elmosolyodott.
-A folyosón a második ajtó!
-Köszi!
Elbattyogtam a fürdőszobába, ahol nehézkesen vettem le magamról az fűzőt, de valahogy sikerült. A forró víztől egészen elálmosodtam, ezért gyorsan megmosakodtam, és kiszálltam, majd leengedtem a kádból a vizet. Felvettem Harry nővérének a hálóingjét, majd kimentem a fürdőből.
A nappaliból csodás zongoraszó hallatszott. Hangtalanul lépkedtem az említett szoba felé, és mikor megláttam Harry-t nekidőltem az ajtófélfának, és úgy hallgattam a játékát. Gyönyörűen játszott, sokáig elhallgattam volna, de hirtelen abbahagyta. Rácsukta a billentyűkre a fából készült kis fedelet, és beletúrt a hajába.
-Ez gyönyörű volt. Játssz még!
-Mióta állsz itt? - kérdezte, és megvillantotta széles mosolyát, amitől nekem is kedvem lett volna vigyorogni.
-Csak néhány perce. Játszol még? - néztem rá szinte könyörögve, mire ő a kezét nyújtotta felém. Hatalmas tenyere körbefogta az én apró kezeimet, és a zongorához vezetett. Leültetett a székre, aztán mellém csúszott. Felemelte a billentyűk fa fedőjét, és játszani kezdett. A zongora lassú dallama a fülembe kúszott, amitől kissé elálmosodtam. Harry széles vállára hajtottam a fejem, és lecsuktam a szemeimet. Úgy hallgattam a zongora mély hangját.
Hirtelen arra ébredtem, hogy valami az arcomhoz ér, ezért villámgyorsan nyitottam fel szemhéjaimat. Balra fordítottam a fejem, ahol Harry-t láttam meglepődött arccal.
-S-sajnálom, én csak... - kezdett volna magyarázkodni, mire én elmosolyodtam, és megcsókoltam az arcát, majd végigsimítottam rajta.
-Jó éjt, Harry!
-Jó éjt, Karina!
Komizzatok :)
puszi :*
Odakint hatalmas hóvihar kerekedett, mire indultunk volna haza. Az ajtót szinte teljesen eltorlaszolta a felgyülemlett hó. Kétségbeesetten néztem, ahogy a szél egyre jobban fújja a havat.
-Haza tudunk így menni? - kérdeztem, és végigsimítottam a karomra hajtott bundámon.
-Nem hiszem, legalább mínusz 30 fok van, ha nem több, ráadásul besötétedett, és eléggé messze is vagyunk. Mire hazaérnénk megfagynánk.
-Akkor most mi lesz? A szüleim és a testvéreim már biztosan keresnek.
-Az éjszakára muszáj lesz itt maradnod, reggel amint felkelünk már indulunk is, ha jobb lesz az időjárás. A nővéred pedig tudja hol vagy, nem? Majd ő biztosan tájékoztatja a szüleid.
-De biztosan aggódni fognak.
-De most úgy sem tudunk mit tenni, itt kell maradnunk, reggel hazamegyünk, jó? - végigsimított a vállamon, és magához ölelt, amitől azonnal biztonságban éreztem magamat.-Szólok Ányának, hogy szerezzen neked tiszta ruhákat, és készítsen neked meleg fürdővizet. Egy forró fürdőtől majd megnyugszol. Van egy vendégszoba, ott nyugodtan aludhatsz!
-Köszönöm Harry! - mosolyogtam.
-Menj ülj le a nappaliba, azonnal megyek! -bólintottam, és tettem amit mondott. Leültem a kanapéra, ami a kandallóval szemben volt. A tűz melege finoman cirógatta a bőrömet, majd egy idő után már szinte sütött, ezért megdörzsöltem a égő pontot, ami a karomon volt.
Amikor nyitódott az ajtó azonnal odafordultam, és Harry-t láttam bejönni.
-Kész a fürdő, Ánya pedig talált néhány ruhát, amit még a nővérem hagyott itt. Remélem megfelel.
-Ó, persze köszönöm. Akkor megyek is. - mosolyogtam, majd elindultam egy irányba. - Merre is kellene menjek? - nevettem el magam, mire Harry is szélesen elmosolyodott.
-A folyosón a második ajtó!
-Köszi!
Elbattyogtam a fürdőszobába, ahol nehézkesen vettem le magamról az fűzőt, de valahogy sikerült. A forró víztől egészen elálmosodtam, ezért gyorsan megmosakodtam, és kiszálltam, majd leengedtem a kádból a vizet. Felvettem Harry nővérének a hálóingjét, majd kimentem a fürdőből.
A nappaliból csodás zongoraszó hallatszott. Hangtalanul lépkedtem az említett szoba felé, és mikor megláttam Harry-t nekidőltem az ajtófélfának, és úgy hallgattam a játékát. Gyönyörűen játszott, sokáig elhallgattam volna, de hirtelen abbahagyta. Rácsukta a billentyűkre a fából készült kis fedelet, és beletúrt a hajába.
-Ez gyönyörű volt. Játssz még!
-Mióta állsz itt? - kérdezte, és megvillantotta széles mosolyát, amitől nekem is kedvem lett volna vigyorogni.
-Csak néhány perce. Játszol még? - néztem rá szinte könyörögve, mire ő a kezét nyújtotta felém. Hatalmas tenyere körbefogta az én apró kezeimet, és a zongorához vezetett. Leültetett a székre, aztán mellém csúszott. Felemelte a billentyűk fa fedőjét, és játszani kezdett. A zongora lassú dallama a fülembe kúszott, amitől kissé elálmosodtam. Harry széles vállára hajtottam a fejem, és lecsuktam a szemeimet. Úgy hallgattam a zongora mély hangját.
Hirtelen arra ébredtem, hogy valami az arcomhoz ér, ezért villámgyorsan nyitottam fel szemhéjaimat. Balra fordítottam a fejem, ahol Harry-t láttam meglepődött arccal.
-S-sajnálom, én csak... - kezdett volna magyarázkodni, mire én elmosolyodtam, és megcsókoltam az arcát, majd végigsimítottam rajta.
-Jó éjt, Harry!
-Jó éjt, Karina!
2013. március 2., szombat
7. Rész
Karina Vronszkaja
2 órát ütött a falióra, az ajtót pedig éppen kinyitotta a
személyzet valamelyik tagja. A gyomrom ökölnyire zsugorodott, Léna pedig
bedugta fejét az ajtómon.
-Gyere Húgi, itt a hódolód!
-Nem a
hódolóm! – néztem rá csúnyán, majd utoljára belepillantottam az asztalom díszes
szélű tükrébe
-Tudod mit? – vigyorgott – Inkább siess!
-Megyek is! Szia!
Becsaptam magam után a szobám ajtaját, majd lementem a
hosszú márványlépcsőn, ami 54 lépcsőfokból állt. Mikor gyermekkoromban
unatkoztam, mindig a lépcsőfokokat számolgattam, és még mindig tisztán
emlékszem arra, hogy egyszer legurultam róluk, és majdnem a karom épsége bánta.
Ott állt az ajtóban. Arcán az a tipikus Harry Styles –
mosoly, mély gödröcskékkel kísérve. Haja göndörségén a frissen hullott, a ház
melegségétől olvadó hó csillogott, a smaragd szemei szinte villogtak a rá eső
fénytől. Finoman kezet csókolt,
megborzongtam, mikor puha, pink ajkai a csupasz kézfejemnek tapadtak. Enyhén
megszívta a finom bőrömet, majd eltávolodott kacsómtól, és mélyen a szemembe
nézett.
-Ön ma is lélegzetelállítóan gyönyörű, Karina! –
hüvelykujjával néhányszor végigsimította a bőrt a kezemen, majd összekulcsolta
ujjainkat.
-Köszönöm! Indulhatunk? Elnézést, de hová is megyünk? –
engedtem el kezét, majd ridegen elléptem mellőle. Zavartan nézett rám, majd
újra visszavette az irányítást.
-Kisasszony, majd azt időben megtudja! – kacéran rám
kacsintott, majd átkarolta a derekam, amit már a vastag bundám fedett.
Gyorsan kiléptem az ajtón, ezzel lerázva magamról a kezét,
mert érintése mentén ezer fokon égett a bőröm. Odakint egy szán állt, amihez
két hófehér ló volt befogva. Patáik a talajt taposták, sörényükön épp, hogy
megállt a hó, rögtön le is ráztak magukról.
Harry felsegített a szánra, majd leültem a fából készült, sok
pléddel és takaróval borított ülőalkalmatosságra. Előttünk egy vastagon
bebugyolált férfi ült, aki a szánt vezette.
Harry mellém ült, és gyengéden átkarolt. Hiába voltam vastagon öltözve, reszkettem a
mínuszok hatására. Ő szorosabban húzott magához, én pedig a hideg szívűségemet
félretéve vállára hajtottam a fejem.
-Elmondja végre, hogy hová megyünk?
-Arra gondoltam, hogy teszünk egy-két kört Péterváron ebben
a szikrázó hóesésben, majd elmegyünk a városszéli házamba, és felmelegedünk egy
kis uzsonna és tea mellett.
-Remek ötlet. – mosolyogtam rá, és rájöttem, hogy milyen
ritkán teszem ezt vele szemben. Nem értem, hogy miért viselkedem olyan ridegen,
mikor nem szolgált rá. Ő az első perctől kezdve kedves volt hozzám, igaz,
egyszer hibázott, de mégis itt vagyok vele.
A szán gyorsan siklott a havon, és gyorsan körüljártuk az
utcákat, ahol szinte egy lélek sem volt. Ha jobban belegondolok, még egész
romantikus is volt.
A városszéli házzal kapcsolatban nem túlzott. Tényleg a
szélén volt! Szinte a semmi közepén
volt, de már messziről is észrevettem a többemeletes, fatetős, tornácos házat.
Lesegített a szánról, majd bementünk. Egy lépés után jóleső
melegtől borzongott meg a testem, ami szinte teljesen átfagyott az orosz tél
fagyától. Bundámat a fogasra akasztotta, majd bevezetett egy tágas nappaliba.
Az asztalon rengeteg finomság fogadott, mellette pedig a kandalló tüze
lobogott.
-Teát? –kérdezte, mikor beljebb tolta a székem, és leült az
asztal túloldalára. Hatalmas tenyere beborította az én apró kezeimet, ezzel
melegséget árasztva. Érintésétől forróság futott végig a testemen, és mintha el
is pirultam volna. Rekedtes mély nevetése miatt felkaptam a fejemet, és
rápillantottam. – Nem is tudod, hogy milyen gyönyörű vagy, mikor elpirulsz!
Díj
Köszönöm a díjat Wittának! ♥
Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől - egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat!)
1: Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Csenge, de akikkel nagyon jóban vagyok, azoknak Cseni! :)
2: Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Ron Pope - A drop in the ocean
3: Félsz a sötétben?
IGEN
4: Szerelmes vagy valakibe?
nem :D
5: Mi volt eddig a legcikibb dolog. ami életedben történt veled?
Mikor a szerelő előtt elkezdtem énekelni és táncolni... #awkward
6: Gondolatban öltél már meg valakit?
Igen XDDDDD
7: Szerinted péntek 13.-a szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?
balszerencsét!
8: Van olyan dolog amit még a szüleidnek sem árultál el?
Van, a blogírás, de nem is tervezem elmondani nekik :$
9: Hallgatsz olyan zenét amit mások előtt cikinek tartasz?
Nem, azt hallgatok amit akarok, ha valakinek nem tetszik, akkor nem kell hallgatnia.
10: Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Nem :D
11: Mit tennél ha hirtelen híres lennél?
Nem tudom, nem szeretnék híres lenni.
12: Szoktál álmodozni?
Sajnos sokat is.
13: Járnál Chace Crawforddal?
Nem.
14: Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány neveink?
2, egy fiú, egy lány, a fiú Noel, a lányt még nem tudom. :s
15: Adni vagy kapni jobb?
mindkettő.
16: Titkom?
Az a tied :"D Az enyémet meg nem mondom el XD
17: Bakancslista?
Sokat utazni, elmenni sok fesztiválra (V festival *-*), koncertek, találkozni a kedvenceimmel, bungee jumping!
A díjat pedig nekik küldöm:
csak ennyinek, mert nem olvasok összesen 5 blogot :$$ XD
A következő rész a hétvégén lesz, tudom, hogy már régen volt, de rengeteg dolog összejött, és még csak ma délután tudom befejezni a részt, amit már múlthéten elkezdtem!
puszi! ♥
2013. február 22., péntek
6. Rész
- Ki az a Harry Styles? – kérdezte Irina, és sejtelmesen mosolygott.
- Senki. – válaszoltam, és a dobozba rejtettem a leveleket az ajándékkal együtt.
- Hol ismerted meg?
- Kitty estélyén, egy igazi bunkó! Udvariatlan!
- Miért, mit csinált? – kíváncsiskodott Léna.
- Hát…
- Mondd már! Bennünk megbízhatsz!
- Megpróbált megcsókolni… - pironkodtam, majd a nővéreimre néztem. Megdöbbenten figyeltek, de egy apró mosoly volt a szájuk szegletében. – Min mosolyogtok?
- Elpirultál, tetszik neked!
- Ugyan lányok, ezt ti sem gondoltátok komolyan! – kínosan nevetgéltem, és felálltam a méretes szófáról. Az ablakhoz sétáltam, és kinéztem a téli Szentpétervárra.
- Mit írt a kísérőkártyán? – kíváncsiskodott Léna.
- Hogy bocsássak meg, és vétek lenne, ha ezért tönkremenne a bimbózó kapcsolatunk, ami persze nem is létezik! – nevettem fel – Valamint azt is írta, hogy ma este legyen a Kék kagylóban 8 órakor…
- Hát akkor nyomás öltözni, 6 óra múlt! – pillantott a faliórára Léna, és a szobám felé tolt.
- Ki mondta, hogy el akarok menni? – kérdezem ironikusan.
- Drága Húgom! Elmész, és nincs vita! Egy angol fiú, aki odáig van érted, és valószínű helyes is, ha fülig pirultál! Na indulás, válasszuk ki a ruhádat!
Harry Styles
8 órát ütött az óra, és mondanom sem kell rettentően izgatott voltam. Amikor megláttam Karinát nagyon letört volt, ezért próbáltam felvidítani egy tánccal, de a végén talán még szomorúbb volt, mint azelőtt. Ki akarom deríteni, hogy mi az, ami ennyire elszomorít egy ilyen csodás lányt, mint Karina Vronszkaja.
Már jóval elmúlt 8 óra, egészen pontosan 20 perccel. Fontolgattam, hogy elmegyek, mert elég megalázó volt fél órája ott ülni, úgy, hogy két teríték van az asztalon, de mégsem jött el a második személy.
Már a kabátomért nyúltam volna, ami a széken pihent, amikor befutott Karina. Az arcomon széles mosoly terült el, ő pedig kapkodta vette a levegőt, nyílván sietett.
- Elnézést a késésemért, jó estét! – mosolygott halványan, és a kezét nyújtotta . Előre hajoltam, és megcsókoltam jéghideg kacsóját, közben végig a szemébe néztem.
- Jó estét! Hideg a keze… Nagyon fázik? – hatalmas tenyereim közé zártam apró kezeit, így melengetve azt.
- Hagyja csak, itt meleg van, nem fogok megfázni. – húzta ki a kezeit az enyémek közül, és leült, mielőtt még kihúzhattam volna a székét. Nagyon hidegen viselkedett, rögtön a pincérnek intett, aki sietve jött hozzánk, hogy felírja a rendelést.
Az étkezés kínos csendben telt. Csak az evőeszközök, és a tányérok koccanása hallatszódott az asztalunknál. Mikor a desszertet is megettük a pincér elvitte a tányérjainkat.
- Köszönöm a vacsorát! – köszönte meg, majd ivott egy kortyot a vizéből.
- Igazán nincs mit. Már annak örültem, hogy eljött, és nem haragszik rám. – vigyorogtam, mire elkerekedtek a szemei.
- Ki mondta, hogy nem haragszom?
- Hát… azt gondoltam, hogy mivel eljött, már megenyhült a szíve.
- Csak nem akartam kihagyni egy ilyen pompás vacsoralehetőséget.
- Ó, hát akkor ez igen kínos.
- Ugyan Harry, csak vicceltem! – kacagott édesen, mire rámosolyogtam. Szemei vadul csillogtak, kacaja miatt kivillantak hófehér fogai. – Viszont sajnálom, de mennem kell, így is túl késő van már! – mondta, mire kissé elkomolyodott.
- Ugye hazakísérhetem? - ajánlottam fel.
- Csak ha nem akar majd újra megcsókolni! – komolyan rám nézett, kissé összevonta íves szemöldökeit.
- Nem garantálom! – vigyorogtam kacérul, mire csak egy szúrós pillantást kaptam. – Ugyan Kisasszony, mind a ketten egyedülállóak vagyunk, és szerintem nagyon is összeillünk!
- Egy szóval sem mondtam, hogy egyedülálló vagyok.
- Katyerina hercegnő nem ezt mondta!
- Fogja fel, hogy sosem fogok magára máshogy tekinteni! Fogadja el, és ne fusson felesleges köröket értem!
- Tehát másé a szíve? Kié? Mondja meg!
- Harry!
- Kérem! Mondja el mi történt! Hallgatok, mint a sír! Csak legalább az okát tudjam, amiért nincs esélyem önnél!
- Rendben.
- Tényleg?
- Igen, csak hallgasson már! – mosolyogva elhallgattam, mire ő nagyot sóhajtva belekezdett – A szerelmem tiszt volt a regimentben. Kicsit több, mint egy hete tudtam meg, hogy lelőtték, és belehalt a sérüléseibe. – Elfordította a fejét, én pedig elszégyelltem magam. Gyászol, én pedig a nyakán lógok a szerelmemmel…
- Nagyon sajnálom!
- Ez nem az ön hibája Harry! Ne sajnálja! Indulhatunk?
- Természetesen!
Vállára terítettem a bundáját, aztán a saját kabátom is felvettem, mire ő a bőrkesztyűjét húzta kezeire.
A séta csöndben telt, időt adott gondolkozni. Végig belekarolt a bal kezembe, a friss hó pedig ropogott a cipőnk alatt. Mikor megérkeztünk hozzájuk megálltunk a kapualjban, és csak csöndben álltunk.
- Hát megérkeztünk! – mosolyodott el, és elengedte a karom.
- Karina, kérem hallgasson rám. – szemembe nézett gyönyörű szemeivel, és elkomolyodott – Tudom, hogy most nagyon fáj önnek, hogy elveszítette a szerelmét. – megköszörültem a torkom, ezzel is időt nyerve – De az élet megy tovább! Én pedig küzdeni fogok a kegyeiért!
- Felesleges! – mondta hangját felemelve, és elfordult, próbált elmenni, de elkaptam a vékony csuklóját.
- Kérem Karina! Nem fogom feladni!
- Rendben.
- Találkozhatnánk? Mondjuk holnap?
- Igen.
- Kitaláltam valamit! Holnap 2 órakor itt leszek önért! Jó éjt! – megcsókoltam az arcát, majd hazaindultam a szállingózó hóesésben.
5. Rész
Otthon nagyot sóhajtva zuhantam be az ágyamba, és próbáltam elaludni, de az agyam nem hagyott nyugodni, folyton pörgött, és Harry Styles – on rágódott. Tiszteletlen és pimasz, de mégis vonzó. Akaratlanul is előttem volt a huncut mosolya, az apró gödröcskéi és csillogó szemei. Alekszejnek, mint szinte minden orosznak jeges, hideg kék tekintete volt, ami mindig tele volt szeretettel. Harry haja barna és göndör, Alekszejnek pedig szőke és egyenes haja volt. Egymás szöges ellentétei, mégis ugyanazt a hatást érik el nálam. Ugyan! Harry Styles nem lehet rám hatással!
Alig tudtam az éjjel aludni, kora reggel, olyan 6 óra táján húztam el a sötételőket, de odakint még mindig nem volt teljesen világosság. Annuska, ahogyan a személyzet többi tagja is csak 7 órától dolgozik, így most magamnak készítettem el a fürdőt, ami tegnap éjjel elmaradt, mivel későn értem haza, illetve olyan fáradt voltam, hogy elaludtam volna a vízben.
Sokáig áztattam magam a vízben, aztán mikor már teljesen kiáztak az ujjaim kimásztam a langyos habokból. Kiválasztottam a ruhám, ezúttal egy sima sötétkéket vettem elő, hozzá illő ezüstös cipővel. Elővettem egy gyöngysort is, hogy teljes legyen az összkép, akkor kopogtak az ajtón. Miután hangosan mondtam, hogy „Szabad” Annuska dugta be a fejét, és meglepődve nézett rám.
- Jó reggelt Kisasszony! Hogy-hogy már ilyen korán fent van? Nem tudott elaludni?
- Önnek is jó reggelt! Nem, az éjjel rendkívül álmatlan voltam! De megkönnyítettem a dolgát, mert már elővettem a ruhákat, és a fürdővizem is megcsináltam, úgyhogy ezekkel már nem kell bajlódnia! – szeretettel mosolyogtam az alacsony asszonyra. Ő már szinte a második anyám. Mióta az eszemet tudom a mi családunknál dolgozik, és mindig mellettem volt, ha szükségem volt valakire. A negyvenes éveit tapossa, néhány évvel ezelőtt özvegyült meg. Csak egy fia van, ő vidékre költözött, és mezőgazdasággal foglalkozik. Gyerekkoromban sokat voltam a fiával, Szerjozsának hívják. Hollófekete hajára és rideg, kék szemeire még élénken emlékszem, pedig már legalább egy évtizede nem találkoztunk. Nem hasonlít az anyjára, inkább az apjára ütött, szinte ugyanolyanok a vonásaik. Annuskának világosbarna haja van, és kék szeme. Ezt az egyet örökölte az anyjától.
Annuska segített felvenni a ruhámat, mint minden reggel. Aztán lementem reggelizni, ahol már a szüleim és a nővéreim vártak rám. Milyen rég is volt közös családi reggeli!
Délután, mikor a nővéreimmel teáztam Annuska sietett be a szobába, és egy csomagot tartott a kezében.
- Karina Kisasszony, ezt önnek küldték! – nyújtotta át a dobozt, majd pukedlizett és kiment.
A nővéreim érdeklődve pillantottak rám, és az apró tárgyra. Amikor elkezdtem bontogatni azonnal ott teremtek mellettem, mire felnevettem.
- Aki kíváncsi hamar megöregszik! – éles kacajom hangja töltötte be a szobát, mire a nővéreim is felnevettek.
Ügyesen kibontottam a masnit, és levettem a doboz tetejét. Egy kis kártya volt a csomagolásra téve, amit széthajtottam, és olvasni kezdtem:
„Valaha megtud nekem bocsájtani a fejetlenségem miatt? Vétek lenne, ha ezért tönkremenne a bimbózó kapcsolatunk! H. E. Styles „
Milyen bimbózó kapcsolatról ír ez? A külseje talán hatással van rám, de belülről ez a fiú egy igazi idióta! Csak kerüljön a kezem közé!
A csomag egy zenedobozt rejtett. Kinyitottam a díszes porcellán dobozt, és egy balerina forgott körbe és körbe, így táncolva a lágy muzsikára. Két dolog jutott eszembe: 1. Nem fogadhatom el. 2. Harry Styles-nak jó ízlése van!
A csomagolás alján még egy kártya volt.
„Ha hajlandó elfelejteni a botlásomat, találkozzon velem ma este 8 órakor a Kék kagyló étteremben! Százszor öleli: az Ön Harry-je”
4. Rész
Az ismeretlen olyan könnyedén és jól táncolt, hogy nekem sem volt nehéz dolgom. A vezetésével mi birtokoltuk a parkettet, és sokan minket bámultak. Amikor vége lett a zenének megköszöntem a táncot, egy aprót pukedliztem, majd elmentem. Kitty-vel csevegtem az egyik asztalnál, mikor az ismeretlen közelített felénk.
-Elrabolhatnám a hölgyet egy pillanatra? - kérdezte, majd Kittyre pillantott, ő pedig vigyorogva bólintott, én pedig megfogtam a göndör hajú fiú kezét, és az ajtó felé mentünk. Az előtérben a vállamra terítette a hófehér bundát, majd kimentünk a mínusz fokokba.
Csendesen sétáltunk Szentpétervár csöndes utcáin, a hideg miatt a lélegzetünk is látszódott.
-Egyébként Harry Styles a nevem, tegnap érkeztem Oroszországba. Önt hogy hívják, ha szabad tudnom?
-Karina Vronszkaja. - nyújtottam kacsóm, mire ő kezet csókolt, közben pedig végig a tekintetem fürkészte.
-Örülök, hogy megismerhetem. - mondta, és kiegyenesedett. Mosolygott, amivel kivillantotta hófehér fogait is.
-Én is örülök! - viszontoztam a mosolyt, majd lefordultunk a sarkon. Sokáig kóboroltunk a fagyos utcákon, rengeteget beszélgettünk. Mesélt az angliai életéről, a barátairól, akivel ide érkezett, cserébe én is meséltem magamról, de azt nem hoztam szóba, hogy most veszítettem el a legfontosabb embert az életemből.
Mikor visszaértünk Katyerina hercegnő házához, Harry a szemembe nézett, majd arcával közelíteni kezdett. Mikor lélegzetét az arcomon éreztem szemeim kikerekedtek.
-Még mit nem! Maga azt gondolja, hogy holmi örömlány volnék? Menjen a pokolba! - ordítottam, majd beszaladtam, és mosolyt erőltettem az arcomra, mintha semmi sem történt volna odakint.
3. Rész
Üresség. Ez jellemezte a mindennapjaim. Ezt éreztem belül, bár körül vettek a barátaim, a családom, sőt még a nővéreim is ide utaztak Moszkvából, de egyedül éreztem magam. Olyan, mintha bezártak volna egy szobába, és igaz, hogy hallod odakintről a beszűrődő beszélgetések foszlányait, mégsem tudsz részt venni a beszélgetésben, mert ott vagy bent, egyedül….
Néha nem becsülünk meg eléggé dolgokat, úgy éreztem, hogy Alekszej mindig mellettem lesz, nem tudatosult bennem, hogy az élete minden percben veszélyben forog. Mire kinyillott a szemem már el is tűnt mindörökre. Túlságosan is fáj. Mintha kitépték volna a szívem, és a szemem előtt szúrták volna belé a tőrt. Elveszítettem, és itt maradtam egyedül, vigasztalhatatlan bánattal.
A nővéreim Léna és Irina már mind a ketten házasok. Két nagy rangú férfihoz mentek hozzá, Irina már gyermeket hozott a világra, akiket most először hagyott egyedül, csak azért, hogy mellettem legyen.
A nővéreimmel egy estélyre igyekszünk, amelyen bemutatkozik az öt angol herceg, akik tegnap délután értek Szentpétervárra. Katyerina hercegnő családjánál lettek elszállásolva, és a pletykák szerint 3, talán 4 hétig lesznek Oroszországban.
A szüleim a hófehér ruhámat kényszerítették rám, pedig én egy fekete ruhát öltöttem volna magamra. A hajamat leengedve hagytuk, csak a hófehér bundát terítettem magamra. Irina halványsárgába, Léna pedig sötétkékbe öltözött.
Mikor megérkeztünk Katyerina hercegnőhöz megcsókoltuk egymás arcát, így köszöntöttük egymást. A nővéreim is így tettek, Katyerina, vagy becenevén Kitty szüleink felől érdeklődött, szándékosan nem hozta szóba Alekszejt.
A bálterem emberekkel volt tele, én az ajtó előtt álltam meg, a nővéreimet lekérték táncolni.
Pár percen belül egy rekedtes hang szólalt meg mögöttem, mire kissé összerezzentem.
-Kisasszony, felkérhetem? - kérdezte, majd kisimította göndör tincseit a homlokából.
-Örömmel. - eresztettem el egy mosolyt, majd belékaroltam, és a tánctérre mentünk, a többi táncoló pár közé…
2. Rész
Két napon át tartó sírás után a szüleim azt mondták, hogy hagyjam abba, és próbáljak a kötelességeimre koncentrálni. Mivel az apám miniszter, rengeteg rendezvényre vagyunk hivatalosak. Anyám azt mondta, hogy tegyem amit tennem kell, de közösségben talán elterelem Alekszejről a figyelmem.
Így most Annuska épp a fűzőmet ráncigálja, amitől úgy érzem, hogy nem fogok ma este levegőhöz jutni. Rám adta a fekete selyemruhám, melynek szoknyáját szétfeszítette az abroncs, amit alatta viseltem. A hajamat elegáns kontyba fogta, kis méretű fekete kalapot tett a fejemre, amelyről fekete csipke lógott, ezzel elrejtve arcom és a könnyeim.
Az ajtóban már a szüleim álltak. Sztyepan Vronszkij és Natasa Vronszkaja, Szentpétervár egyik legbefolyásosabb emberei, a nemes társaság oszlopos tagjai. Rangjuknak köszönhetően rengeteg dolguk van, de mégis szakítanak rám időt, amiért rettentő hálás vagyok. Annuska vállamra terítette a vastag bundát, amely megvéd az orosz fagytól, és útnak eredtünk.
Mikor megérkeztünk Tatjana Basilevsky giccses minipalotájához nagyot sóhajtottam, majd kiszálltam a sítalpas hintóból. Az ajtónál rögvest beengedtek minket, az előtérben pedig a személyzet elvette a felesleges ruhadarabjainkat. A szoknyám alja hangosan suhogott a hófehér márványpadlón. A személyzet két tagja kinyitotta előttünk a díszes kétszárnyú ajtót, mi pedig beléptünk a bálterembe. Többen kedvesen köszöntöttek minket, néhány figyelmes fiatalember felkért táncolni, de egyikük sem táncolt úgy, mint Alekszej. Mikor eszembejutott mellkasom újból összeszorult, szemem megtelt könnyel. Visszafojtottam a sírásom, és tovább jártam a mazurkát. Mikor a negyedik táncot is végigjártam leültem az asztalhoz, és két korombeli 18-19 éves kisasszonnyal kezdtem társalogni. Sok mindenről szó esett, tényleg elterelték a figyelmem. Gyakran emlegettek öt angol nemest, akik néhány nap múltva Pétervárra érkeznek. Lényegében a beszélgetés szinte csak erről szólt.
Mikor hazaértünk, elköszöntem a szüleimtől, Annuska pedig gondosan levette rólam a fekete ruhám, és eltette a ruhásszekrénybe. Levettem a maradék ruhadarabjaimat, és beleültem az előbb előkészített jázminos fürdőbe, ami némileg megnyugtatott. Egy gond volt vele… alkalmat adott arra, hogy újra Alekszejre gondoljak…
1. Rész
Oroszországba beköszöntött a zord, hideg tél. Decemberben akár mínusz 30 fok is előfordul, ilyenkor alig látni mozgást az utcákon, olykor-olykor egy-egy szánt húz pár ló, amin a gazdagabb, nemesebb emberek utaznak. Ilyen nap volt a mai is. Épp az ágyamon ültem és egy romantikus regényt olvastam. El-el kalandoztam, Alekszejre gondoltam, aki ebben a fagyban is épp harcolhat. Ha szerelmes regényeket olvastam akaratlanul Mi voltunk a főszereplők, csak Ő és Én, akik egymásba szeretnek, és életük végéig együtt maradnak. Mi is ilyenek voltunk. Feltétel nélkül szerettük egymást. Visszaemlékeztem a megismerkedésünkre. Csak két éve volt, egy bálon találkoztunk először. A házigazda, Ánya Abramova mutatott be minket egymásnak. Aztán táncoltunk és táncoltunk. Azóta is életem egyik legszebb estéje.
Merengésemből a kopogás zökkentett ki.
-Jöjjön csak! - mondtam hangosabban, hogy odakintről is meghallják.
-Kisasszony, levele érkezett. - Mikor közelebb jött pukedlizett, majd átnyújtotta a sürgönyt.
-Köszönöm, elmehet Annuska! - szólítottam nevén, és egy mosolyt eresztettem meg irányába. Újból pukedlizett, majd becsukta maga után a díszes, fehér ajtót.
Boldogan téptem fel a fekete pecsétet, azt hittem, hogy Alekszej írt újra. Amikor alkalma van rá, küld egy levelet, amiben mesél arról mi történik éppen, hogy megy sora.
A fekete pecsét elengedte a papírt, így ki tudtam nyitni az aprócska borítékot. Szétnyitottam a félbehajtott levélpapírt, majd olvasni kezdtem.
“Tisztelt Karina Vronszkaja hercegnő!
Sajnálattal értesítjük önt, hogy Alekszej Oblonszkij súlyosan megsebesült, majd belehalt sérüléseibe. Egy német katona fegyverének tölténye mellkasába fúródott, ez okozta a tragédiát.
Őszinte részvétet kíván a Hadi Tanács!”
A sárgásbarna papír kihullott kezeim közül, majd lassan ért földet a tölgyfa burkolaton. Szemeim megteltek könnyel, melyeket próbáltam visszanyelni, de nem sikerült. Forró könnyek égették hófehér porcellán-szerű bőröm. A mellkasom összeszorult, a tüdőmbe aligha került oxigén. Végigdőltem a puha ágyon, a fehér ágynemű habként vett körül. Mellkasomra szorítottam a levelet, úgy folytattam tovább a sírást. Nélküle már semmit sem ér az életem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)