10. Rész

-Karina! Ma este vacsoravendégeink lesznek! - jött be Anya a szobámba kopogás nélkül.
-Kik? - kérdeztem.
-Tomilin gróf, és családja. Corvin, a fiúk is eljön! Apáddal már évek óta őt szánjuk neked! Jó családból származik, művelt, és nagyon jóvágású! Örülnénk, ha inkább vele töltenéd az időd, nem pedig arra az angol gyerekre pocsékolnád!
-Anya, megtennéd, hogy nem döntesz helyettem? Leköteleznél!
-Ne feleselj kisasszony! Nagyon jól mutatnál Corvin mellett, úgyhogy ma viselkedj úrinő módjára!
-Anya, ne válassz helyettem párt!
-Miért ne választanék? Az én szüleim is döntöttek helyettem, és milyen jól tették! Barátkozz össze Corvinnal, és ezen nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni! Készülődj! Azt a halvány rózsaszín ruhádat vedd fel, az kiemeli az alakod!
-Rendben. - mormogtam az orrom alatt.
Elegem van! Nem dönthetnek helyettem! Nem is ismerem ezt a fiút, és azonnal egy párként kezelnek minket, csak mert a szülők azt hiszik, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve? Kizárt, hogy vele legyek!
Félreértés ne essék, szeretem a szüleimet, nagyon is, de ez már sok! Úgy kezelnek, mint valami pólyást! Miért nem hozhatom meg a saját döntéseim? 18 éves vagyok, az Istenért! Szerintem már rég megjött a józan eszem, ahhoz, hogy eldöntsem, hogy kit kedvelek és kit nem. Az már pedig egy másik dolog, hogy ők ki mellett szeretnének látni. Igaz, nem ismerem Corvint, de nem lehetek vele egy pár, csak azért, hogy az ők hírnevük javuljon! Az kihasználás lenne. Azért remélem a szüleim nem gondolják azt is, hogy hozzámegyek feleségül. Az már tényleg több a soknál!

Felvettem a halvány rózsaszín ruhám, Annuska pedig ügyesen loknikat varázsolt a hajamba. Egy fehér, rózsaszínes fényű gyöngysort akasztottam a nyakamba a hozzá illő karkötővel és gyűrűvel. Mikor késznek nyilvánítottam magam a szoknyámat felhúzva mentem le a lépcsőn. A társalgóban Anya osztotta a parancsokat, Apa pedig odafent készülődött, mert az utolsó pillanatban esett haza a munkából. Az óra lassan hat órát ütött, mikor kopogtak.
Annuska ajtót nyitott, mi pedig a társalgóban vártuk őket. Egy sötét hajú férfi, és egy szőke hölgy lépett a szobába, nyomukban egy magas, szőke hajú fiúval, aki bizonyára Corvin. A kinézetével nem is volt gondom, tényleg jóvágású, és kifejezetten jóképű volt, de több oka is volt annak, hogy nem omlottam a karjaiba. Az első az volt, hogy a szüleim akaratát teljesítettem volna, és akkor életem végéig irányítanának. A második az, hogy még nem állnék készen egy kapcsolatra. A harmadik, a második okkal ellentétben még is volt valaki: Harry.
A vacsorát a szüleink végigbeszélték, néha Corvin is hozzászólt egy-egy témához, de én végig csöndben voltam. Nem tudok semmit olyan témáról, mint a politika, vagy épp az Egyesült Államok feltörekvő helyzete.
Az étkezőből visszatértünk a társalgóba, ahol a szülők le is pattintottak minket, az alatt a címszó alatt, hogy "felnőttek beszélgetése következik, menjünk szívjunk egy kis friss levegőt". Köszi Anya, Apa!
Így muszáj voltam kettesben lenni Corvinnal. Kihívtam a kapuhoz, ahol ő rágyújtott egy cigarettára. Igazából gyűlölöm a füstöt, de nem szóltam érte, ő nyugodtan szívta el a dohányt, közben pedig rólam kérdezgetett.
-És te? Mesélj magadról! Mi érdekel? Minek tanulsz?
-Idén végzek a Sorbonne egyetemen, Párizsban, így most is kihasználom, hogy szünetem van. A tanítás érdekel, de a szüleim rám erőltették az orvoslást. Nem mintha nem lenne jó dolog segíteni az embereknek, de szívesebben tanítanám a jövő generációját.
-Ez szép dolog, biztosan kitűnő orvos leszel majd! - mosolyodtam el, mire ő vigyorogva fújta ki a füstöt.
-Köszönöm! Nem fázol?
-Csak egy kicsit! - mondtam, mire levette a kabátját, és vállamra terítette. - Köszi, de igazán nem kell, te fogsz megfázni!
-Dehogyis! Maradjon csak! - mondta, majd fél karral átölelte a csípőm. Erre összevontam a szemöldökeim, és mielőtt még megszólalhattam volna valaki közbeszólt.
-El a mocskos kezekkel! Mégis ki a franc vagy te?
-Hé haver, nyugi már!
-Karina ki ez?
-Harry kérlek nyugodj meg! Ő a családunk egy barátja... - mondtam, de félbeszakítottak.
-Azt is említsd meg, hogy a szüleink azt szeretnék, hogy elvegyelek feleségül, és ha ez rajtam múlik meg is teszem!
-Igaz ez Karina? - kérdezte Harry, és az arcára volt írva, hogy mennyire csalódott.
-Mi? Igaz, de nem megyek hozzá!  - tiltakoztam hevesen.
-Mi az, hogy nem? - kérdezte Corvin, és látszólag mérges volt.
-Mert nem is ismerlek! Harry te pedig kérlek nyugodj meg, és ne csinálj balhét!
-Nem balhézok, csak feldühít, hogy azt hittem, hogy alakul közöttünk valami, erre idejövök, mert látni szeretnélek, és mit látok? Hogy egy tök idegen pasi ölelget!
-Én ezt nem bírom! Corvin, köszi a kabátot, Harry te pedig menj haza, és ha lenyugodtál, akkor beszélünk, rendben? - mondtam, és visszaadtam a kabátot, aztán pedig köszönés nélkül mentem be a kapun.
Corvin persze követett a házba. Elsőre kedvesnek tűnt, de már abszolút nem. Ráadásul ő legyen a férjem? Kizárt!
Bementem a társalgóba, és megkértem Anyát, hogy jöjjön ki egy pillanatra, mert beszélnünk kell.
-Anya, nekem ez nem megy! Nagyon sajnálom, tudom, hogy ezzel csalódást okozok, de nem szeretnék Corvinnal lenni! Elsőre kedvesnek, és szimpatikusnak tűnt, de megváltozott róla a véleményem, úgyhogy kérlek ne erőltessétek rám! Szóval ha nem haragszol elköszönök a vendégektől, és felmegyek a szobámba!
-Ezt még megtárgyaljuk! Rendben menj!
Visszamentem, és elköszöntem a vendégektől, akik "igazán" sajnálták, hogy felmegyek. Corvinnal szándékosan kerültem a szemkontaktust, de nem érdekel mit gondol.
Az ágyam melegében arra gondoltam, hogy miért jött ide Harry? Tényleg látni akart? Ha igen, akkor ez nagyon kedves tőle... Talán valami fontosat akart mondani? Én pedig elküldtem! Istenem, mekkora marha vagyok!